3D solar system icon3D Naprendszer és Csillagvizsgáló

A 3D Naprendszer modul a program egyik legösszetettebb és legszemléletesebb eleme. Feladata, hogy a hagyományos, kétdimenziós horoszkópképletet – amely az ekliptika síkjára vetített ábrázolás – háromdimenziós térben jelenítse meg. Ez a megközelítés jelentősen megkönnyíti az olyan alapfogalmak térbeli megértését, mint az Aszcendens, a Medium Coeli, a horizont, a meridián vagy az ekliptika.

Általános működés

A modul mindig összhangban működik azzal a képlettel, amelyből megnyitásra került: a megjelenítés követi a képlet időpontját, földrajzi helyét és minden kapcsolódó asztronómiai paraméterét. A 3D nézet valós időben együtt mozog a képlet időbeli változásaival.

A 3D Naprendszer teljes egészében interaktív. A felhasználó szabadon mozoghat, vagy forgathatja a kamerát a térben (az egérmutató bal gombját lenyomva a 3D felületen), tetszőlegesen közelíthet az egyes égitestekhez (az egérgörgővel, vagy dupla kattintással az objektumra) az aktuális nézetnek megfelelően.

A modul alapvetően három megjelenítési módot kínál: a térbeli naprendszert, a gömbre vetített nézetet és a csillagvizsgáló nézetet.

form 3D solar system

A három fő megjelenítési módszer

  1. A térbeli egyszerű (Orrery), vagy arányos nézetben a naprendszer klasszikus bolygópálya modelje látható, ahol a térben szabadon lehet mozogni. Lehetőség van a Nap, bolygók vagy holdak megközelítésére, vagy el lehet távolodni akár a Tejúton túlra is. Távolodás közben különösen jól érzékelhető a csillagok valódi térbeli eloszlása. A térbeli navigáció célja nem csupán a látvány, hanem a csillagok és bolygók valódi térbeli elhelyezkedésének érzékeltetése.
    Ebben a nézetben a bolygópályák méretkülönbségei miatt a megjelenítés kétféle módon történhet: egyszerűsített, vagy valós pályaarányok megtartásával. Ez lehetővé teszi a részletes vizsgálatot anélkül, hogy a belső bolygók „elvesznének” a térben.

  2. A gömbfelületre vetített Nap, vagy Föld középpontú megjelenítési mód különösen alkalmas a bolygók ekliptikai pozícióinak tanulmányozására. Ebben a nézetben jól megfigyelhető (arányos bolygóméretezés beállításával precízen), hogy az egyes égitestek az adott időpontban mely csillagképnek melyik részén helyezkednek el. Különösen jól látható a különböző koordinátarendszerekben (ekliptikai, egyenlítői, galaktikus stb.) elfoglalt pozíció.
    A gömb középpontjában elhelyezkedő Föld vagy Nap szükség esetén kikapcsolható a CTRL + Q billentyűkombinációval, ami segít elkerülni a központi objektum kitakaró hatását.

  3. A csillagvizsgáló nézet mindig a képlet földrajzi pozíciójából kiindulva a Föld felszínéről szemléli az eget, így pontosan azt mutatja, amely az adott időpontban és helyszínen égbolton látható.

A térbeli naprendszerben és a csillagvizsgáló nézetben megjelenítésre kerül a Mars-Jupiter közti aszteroida mező, illetve a Kuiper-öv animált aszteroidái is.

form 3D solar system form 3D solar system form 3D solar system

Menü felépítése

A modul felső menüsora tematikusan csoportosítva tartalmazza az összes funkciót:

menu Rendszer, earth Bolygók, stars Csillagok, constellation Csillagképek, binocular Csillagvizsgáló, coordinate system green Koordinátarendszerek, compas Nevezetes pontok, galaxy Tejút és háttér.



menu Rendszer

A 3D Naprendszer több, egymástól eltérő megjelenítési móddal rendelkezik:

  • orrery mode Egyszerű (Orrery) nézet: térbeli nézet a naprendszerről áttekinthető egységes bolygópályákkal.
  • realistic mode Arányos nézet: térbeli naprendszer valódi bolygópálya arányok megtartása.
  • earth Gömbre vetített Föld-középpontú nézet: csillagok, a Nap és a bolygók a Föld nézőpontjából egységnyi távolságban jelennek meg. Ez a nézet a kétdimenziós hagyományos geocentrikus radix képlet háromdimenziós nézete
  • sun Gömbre vetített Nap-középpontú nézet: csillagok a Föld, és a bolygók a Nap nézőpontjából egységnyi távolságban jelennek meg. Ez a nézet a kétdimenziós heliocentrikus képlet háromdimenziós nézete
  • binocular Csillagvizsgáló nézet: a Föld felszínéről szemlélve az égbolt.
  • resolution a felbontással a 3D renderelés kimeneti részletessége állítható. A megfelelő felbontás kiválasztásával a megjelenített objektumok élessége, részletessége és a felhasználói élmény optimalizálható. A legjobb vizuális eredmény általában a használt monitor natív felbontásához igazított beállítással érhető el.
  • Electronics_Photo a fényképező lehetővé teszi a pillanatnyilag megjelenített 3D nézet képfájlként történő elmentését. A mentés PNG vagy JPG formátumban történhet, így a képernyőn látható elrendezés és beállítások későbbi dokumentálásra, elemzésre vagy megosztásra is felhasználhatók.


earth Bolygók kezelése

A bolygók megjeleníthetők:

  • sun egységes (segít kiküszöbölni a nap és bolygók közötti extrém méretbeli különbségeket a megjelenítésben), vagy
  • sun small arányos méretben,
  • orbit path pályáikkal,
  • moon főbb holdjaikkal és
  • edit elnevezéseikkel együtt.

A bolygók mozgása, pozíciója és egymáshoz viszonyított helyzete mindig követi a képlet időbeli állapotát.

rocket egy kiválasztott bolygóhoz közvetlenül „odautazhatunk” a 3D térben:

  • egér dupla kattintással a bolygóra, vagy
  • a Bolygók menüből történő kiválasztással.

Egységes méretezés esetén az óriási méretkülönbségek kiküszöbölése érdekében a bolygók, a holdak, és a Nap mérete érzékletesen, de közel azonos méretben kerülnek megjelenítésre.

form 3D solar system


stars Csillagok megjelenítése

A csillagok megjelenítése részletesen szabályozható:

  • stars ki- és bekapcsolhatók,
  • blue radio button fényességük állítható,
  • edit elnevezéseik megjeleníthetők,
  • színük a valós színképnek megfelelően jelenik meg.

Választható, hogy a csillagok visual magnitude látszólagos (földről megfigyelt) vagy absolute magnitude abszolút fényességük alapján kerüljenek megjelenítésre.
A megjelenített csillagok blue radio buttonblue radio button szűrhetők a minimum és maximum magnitúdó alapján.

A csillagkatalógus search keresés... down kereshető. A kiválasztott csillag helyét a rendszer a 3D térben irányjelző nyíllal is megmutatja. A kiválasztás történhet közvetlenül egérkattintással a 3D térben. A kiválasztott csillagról a rendszer megjeleníti a legfontosabb adatokat (elnevezés, távolság, pozíció, fényesség, színkép).



constellation Csillagképek

A csillagképek megjelenítése több rétegben történhet:

  • constellation art ábrák
  • constellation lines összekötő vonalak
  • constellation boundary határvonalak (NASA által meghatározott)
  • edit elnevezések

A csillagképek fényessége külön blue radio button állítható, és választható, hogy kizárólag az constellation zodiac ekliptikai csillagképek jelenjenek meg.

Több csillagkép-kultúra közül lehet planetPlanetRevolution Modern nyugati down választani (modern nyugati standard, kínai, egyiptomi stb.).
A csillagképek katalógusban search keresés... down kereshetők (hasonlóan a csillagokhoz), a találat kiemelten jelenik meg a 3D térben.



binocular Csillagvizsgáló beállításai

  • compass iránytű megjelenítése
  • gardendown földfelszín tájképének kiválasztása
  • atmosphere légkör és ground felszín ki- és bekapcsolása
  • blue radio button áttetszőség állítása (éjjel-nappal látható égbolt, és a horizont alatti égbolt láthatóvá tétele)


coordinate system green Koordinátarendszerek

A főkörök (lentebb részletesen) nemcsak a Föld felszínére vetíthetők ki, hanem attól tetszőleges távolságra is megjeleníthetők. Ez a megoldás képezi az alapját az asztrológiában és csillagászatban használt különböző koordinátarendszereknek, amelyek segítségével az égbolt bármely pontja pontosan meghatározható.

A következő koordinátarendszerek külön-külön megjeleníthetők:

  • coordinate system geological Földi
  • coordinate system azimuth Azimutális
  • coordinate system equatorial Egyenlítői
  • coordinate system ecliptic Ekliptikai
  • coordinate system galactic Galaktikus

A galaktikus koordináta rendszer különleges szerepet tölt be, mivel nem a klasszikus földi főkörökhöz igazodik, hanem a Tejútrendszer szimmetriasíkját veszi alapul.

A különböző koordinátarendszerek nem minden nézetben érhetőek el. Áttetszőségük blue radio button beállítható.



compass Nevezetes pontok és körök

Egy gömb felületére végtelen számú olyan kör rajzolható fel, amelynek középpontja a gömb középpontjával esik egybe. Ezeket a köröket főköröknek nevezzük. A főkörök alapvető szerepet töltenek be a csillagászati és asztrológiai térbeli gondolkodásban, mivel segítségükkel értelmezhető az égbolt szerkezete, valamint az egyes égitestek helyzete.

Legfontosabb főkörök: Ekliptika, Ekliptikai meridián, Egyenlítő, Horizont, Meridián, Első vertikális.

Ezek a főkörök együttesen alkotják azt a térbeli vázat, amelyre az asztrológiai házrendszerek, tengelyek és nevezetes pontok épülnek.

A főkörök metszéspontjai számos, az asztrológiában alapvető jelentőségű nevezetes pontot határoznak meg.

Nevezetes pontok: Ascendens, Medium Coeli, Descendens, Imum Coeli, Tavaszpont, Őszpont, Nyárpont, Télpont, Észak, Dél, Kelet, Nyugat, Zenit, Nadir, Vertex, Kelet pont, Rahu, Ketu.

A modul részletesen kezeli a nevezetes asztronómiai és asztrológiai pontokat:

  • zodiac circle Zodiákusok
  • house circle Házak
  • ecliptic and main ponts Ekliptika, Tavasz-, nyár-, ősz- és tél pont (aranysárga), Rahu, Ketu (szürke)
  • ecliptic meridian Ekliptikai meridián, és Ekliptikai pólusok (narancssárga)
  • axes Asc, Desc, MC, IC (ezüst)
  • north south equator Föld tengelye, Egyenlítő, Ráktérítő, Baktérítő, Északi és Déli pólus (ciánkék)
  • zenith horizon meridian Horizont- és égtájak (zöld), Meridián (piros), első vertikális (lila), zenit-nadír egyenes (zöld), vertex és antivertex pont (lila)

A nevezetes pontok és körök mérete, láthatósága és megjelenítési hangsúlya külön blue radio button szabályozható.

form 3D solar system


galaxy Tejút és háttér

milky way a Tejút megjeleníthető vagy elrejthető,
blue radio button színezete és fényereje állítható,
down a háttérszín szabadon választható.

Megjelenítés és adathűség

A bolygók és holdak felületi textúrái – ahol erre lehetőség van – valós, űrszondák és csillagászati megfigyelések során készült felvételeken alapulnak. Ez biztosítja, hogy a 3D megjelenítés nemcsak szemléletes, hanem vizuálisan is hűen tükrözze az égitestek ismert megjelenését.

A bolygók és a Föld Holdjának térbeli pozíciói nagy pontossággal, csillagászati számítások alapján kerülnek meghatározásra, összhangban a képlet időpontjával. A többi hold esetében a fő pálya- és fizikai jellemzők – mint az átmérő, lapultság és pályadőlésszög – arányosan jelennek meg, azonban tényleges pozíciójuk elsősorban szemléltető jellegű. Ez a megközelítés lehetővé teszi a rendszerek áttekinthető és oktatási célú vizsgálatát a vizuális zsúfoltság nélkül.

Összefoglalás

A 3D Naprendszer és Csillagvizsgáló modul nem csupán látványos kiegészítő, hanem hatékony szemléltető és elemző eszköz. Segítségével a kétdimenziós képlet térbeli összefüggései intuitív módon válnak érthetővé, miközben pontosan követi az adott képlet időbeli és földrajzi paramétereit.